Rólunk - Rólunk szól

A bajban lévő kismamák védőszentje

Egy bizonyos kor felett már nem hiszünk a mindennapi csodákban. Ezt a képességet nem egyik napról a másikra veszítjük el, hanem szépen módszeresen szoktatjuk le magunkat róla. Mondván, nincs létjogosultsága. A gyerekkor elmúlásával kihaltak a tündérmesék.
Azt nem merem állítani, hogy a tündérmesék életre kelhetnek, de azt igen, hogy találkoztam egy asszonnyal, aki maga a jótündér. És most nem viccelek, de ha nem hisztek nekem, járjatok utána!

Ezt már csak azért is merem ilyen lelkesen hangoztatni, mert én pont így tettem. A neten találtam egy plakátot, amelynek a jobb bal felső sarkában a "Segítség! Nem tudom megtartani", míg a jobb felsőben pedig az állt: "Örökbeadás = Gondoskodás".
Bevallom, mindkettő megrázott. Az egyik, mert elmondhatatlanul rettegek a nem várt terhességtől, és tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Aztán, mert ott állt a másik oldalon az "örökbeadás" és egy egyenlőségjellel a "gondoskodás". Bevallom, hogy ezt a két fogalmat csak nagyon nehezen tudtam összekapcsolni. Mi is az általános tézis az örökbeadó anyákról? "Megszülte, és elhagyta. Micsoda kegyetlen egy nő lehet! Semmiképpen sem anya, nem is nő, de még csak nem is ember az ilyen!"

A fenti gondolatmenet a személyes élményeimről, tapasztalataimról szól, olykor elég sarkosan. De mit gondol ezekről Mórucz Lajosné - az általam jótündérnek titulált Gabika? Az asszony, aki közel két évtizede áll a fentebb megnevezett plakáton szereplő Gólyahír Egyesület élén, és fáradhatatlanul végez karitatív munkát - 25 megyei önkéntessel karöltve -, hogy a nem kívánt babák szerető otthonra leljenek.

- "Szerintem a gyerek érdekeit kell szem előtt tartani. Persze ettől még borzalmasan fájdalmas egy újszülöttől búcsút vennie a vér szerinti anyának. DE, ha tudja, hogy jó helyre került, és rajtunk keresztül folyamatosan nyomon követheti a cseperedését, akkor ez megnyugvást ad.

A hozzánk forduló nők körében az a leggyakoribb helyzet, hogy túl későn eszméltek rá a várandósságuk tényére. Teszem hozzá, hogy szerencsére. Nem vallási okokból gondolkodom így. Hanem mert, még a pályafutásom elején - védőnőként - abban a nem kívánt helyzetben találtam magam, hogy testközelből néztem végig egy abortuszt. Láttam, ahogy darabokra szaggatják azt a parányi testet. Tehetetlenül néztem, ahogy a kicsi testrészek egymás után esnek a tálba. Ez nagyon sok évvel ezelőtt történt, de az emléke élénken él bennem. Tehát én azt mondom, hogy ha már megfogant egy élet, akkor hagyni kell élni. A másik oldalon pedig ott az a rengeteg házaspár, akik mérhetetlenül vágynak gyerekre, de nem lehet vérszerinti babájuk. Holott az ő életüket bearanyozhatja egy nem kívánt gyermek megszületése."

- Nem érzi úgy, hogy feláldozta a nyugalmas nyugdíjas éveit a jótékonyság oltárán?

- "Egy kicsit sem. Pont a napokban ünnepeltük a férjemmel a 45. házassági évfordulónkat. Van két felnőtt gyermekem, 5 unokám, és egy hivatásom, amit mindig is szívvel-lélekkel csináltam. A gyerekek ártatlanok, és nekem mindennél többet jelent, ha segíthetek rajtuk. Az egyesület közhasznú, és az 1%-os adóból tartja fent magát. Elfogadunk adományokat, és emellett önkéntes szakemberek bevonásával dolgozunk. Én személy szerint egy fillért sem kapok a munkámért, de ezt sem megfizetni, sem pénzért csinálni nem lehetne. Van egy krízis esetén hívható vonalunk, ami 06-22-ig él, és hozzám futnak be a hívások, de éjjel is elérhető vagyok."

- Milyen esetben érkeznek hívások?

"A várandós kismamák sokszor teljesen kétségbeesnek. Fogalmuk sincs, hogy mitévők legyenek, kihez forduljanak. Van, aki rejtegeti a pocakját, amíg csak lehet. Nekik például fel tudjuk ajánlani a krízislakásunkat, ahol biztonságban és nyugalomban élhetnek a szülésig, illetve utána tíz napig lábadozhatnak. Megismerkedhetnek az örökbefogadásra váró családdal, de végig adott az a lehetőség, hogy megtartsák a babát. Segítünk nekik minden oldalról átgondolni a helyzetüket. Hátha találunk valami megoldást, hogy a vér szerinti anyánál maradhasson a baba. Időnként van is erre példa, ami persze nehéz az örökbefogadásra váró családnak, de ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a következőre kell várni, az lesz az ő gyerekük."

Kapcsolódó linkek:
Forrás: http://www.she.hu



Vissza a cikkekhez

Támogatás

Mint közhasznú szervezet, a jogszabályok szerint 2002-től jogosultak vagyunk gyűjteni az adók felajánlott 1%-át.
Kérjük, hogy támogassa Egyesületünket és ajánlja fel adójának egy százalékát, amivel segít kitűzött céljaink elérésében!

Tovább »

Elérhetőségek

INGYEN HÍVHATÓ KRÍZISVONAL

06-80-203-923